URBÁN FLÓRIÁN FOOTBALL

"-A sportklub történetének sikere elsősorban annak köszönhető, hogy működése során olyan kapcsolatokat alakított ki -mind szponzori, szakmai és emberi területeken egyaránt- melyek nagymértékben elősegítették  a fejlődést. Fontos és meghatározó, hogy ezek a kapcsolatok, kapcsolódások mindig a megfelelő időben jöttek létre. Most ismét elérkeztünk egy ilyen ponthoz, mely jövőbeni terveinkhez, előre lépésünkhöz  elengedhetetlen. Nem szabad nem tudomásul venni, hogy ha Budapest 4. kerületi futballjáról beszélünk szűkebb vagy tágabb környezetünkben, azonnal Újpest jut mindenki eszébe. Ez így van rendjén. Számunkra ez lehetne hátrány, de ha újpesti egyesületként kihasználjuk ezt a tradiciókon alapuló közvetett ismertséget, akkor az előnyünkre is tudjuk fordítani. Ehhez azonban fontos, hogy klubszinten érezhető és látható legyen az „újpestiségünk.”
Ennek megvalósításához két lehetőség adott.
1. Vagy újpesti néven folytatjuk működésünket.
2. Vagy keresünk egy olyan Újpesthez és az újpesti futballhoz szorosan kapcsolódó -egyet jelentő- személyt, aki ezen megjelenésünket biztosítja.
Az első lehetőség megvalósításához voltak elképzeléseink, de az ehhez szükséges partneri kapcsolatok még nem érettek meg annak kivitelezésére. Így a második verzió mellett döntöttünk... és itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kerestük és megtaláltuk ezt a személyt: Urbán Flóriánt.


...és, hogy miért pont ő? A válasz nagyon egyszerű: Ő az, aki jelenleg is azt képviseli, amit labdarúgóként a pályán képviselt: képtelen volt veszíteni, nem kötött kompromisszumot, csak a munkában és a teljesítményben hitt. Ami pedig ennél is fontosabb: rámutat a jelenlegi labdarúgó helyzet hiányosságaira, legfőképp utánpótlás szinten. Nekünk és a klubnak most erre van a legnagyobb szükségünk. Jól döntöttünk. Azt is tudjuk, hogy a személyének megítélését  az őt körülvevő -legtöbb esetben alaptalan-  történetek is befolyásolják. Éppen ezért arra kérek és ösztönzök mindenkit, hogy ismerje meg Urbán Flóriánt, az embert, a labdarúgót.. beszélgessen vele, kérdezzen és ezek alapján alkosson véleményt! A vele készült beszélgetésünk ennek lehet első lépése. Olvassák figyelemmel!"
Köszönettel és tisztelettel:
Sárai Zoltán
Főv.Vízművek SK utánpótlásvezető
Káposztásmegyeri Sport Klub klubvezető

Egyesületünknél forgatott az Újpest TV stábja. Az Urbán Flóriánnal fölvett stúdióbeszélgetést és a forgatás anyagát  Újpest Televízió műsorában és itt is megtekinthetik!

A mai fiatalok, így az egyesületünknél futballozó  6-17 éves játékosok már nem láthatták Urbán Flóriánt futballozni.  Ennek a generációnak szeretnénk bemutatni  az újpesti legenda, válogatott labdarúgó, a magyar labdarúgásban meghatározó szakember pályafutását a rögös indulástól a sikereken, akadályokon, hitvalláson át a jelenig. Urbán Flóriánnal klubunk elnöke, Sárai Zoltán beszélgetett az Urbán Flórián Football létrejötte kapcsán.

S.Z.: -Játékosainknak kit kell elképzelni, ki Urbán Flórián? A futball karriered honnan hová tart?
U.F.: -Értelemszerűen Újpesten kezdtem a karriemremet, hiszen itt születtem. 1977-ben lettem igazolt játékosa az Újpestnek, ami akkor egy előkészítő csoport volt. Serdülő 5-től végigmentem a ranglétrán ifi 3-ig. Itt eltanácsoltak, mondván ügyetlen vagyok… Nem érezték úgy, hogy én futballra alkalmas vagyok. Innen a Duna Cipő SK-hoz igazoltam, majd az ifi1-ből visszakerültem Újpestre Bene Ferenchez. Újpesten 1 év után újra azt érezték, nem vagyok alkalmas arra, hogy labdarúgó legyek. Viszont én mindig hittem magamban, én tudtam, hogy az leszek! A Duna Cipő SK-ban már 17 évesen a BLSZ II-es felnőtt csapatban játszhattam, ott megtanulhattam mindent a futballról, mert abban az időben egészen más volt a BLSZII, mint most.. Bár bevonultam katonának, de másfél évig ott is futballoztam a Honvéd Nógrádi SE-ben, ahonnan  -miután leszereltem-  visszakerültem a Duna Cipő SK-hoz. A csapatunk egy csoportban volt a Láng Gépgyár csapatával, ahol akkor csatár volt az a Durgonics Tibor, aki a volt Volán SC  –vagyis mai REAC-  pályagondnoka volt. Marton Győzőnek mindig mondta, hogy van itt a Duna Cipőben egy ügyes gyerek, akit meg kellene nézni. A Volán SC egy NBII-es csapat volt akkor, Marton Győző pedig azt válaszolta, hogy NBII-be nem fog a BLSZII-ből igazolni.. Tibi kitartó volt, mindig annyit kért, hogy legalább csak jöjjön el és nézzen meg.. Marton Győző végül kiküldte a technikai vezetőjét egy mérkőzésünkre, ami után azonnali leigazolásomat javasolták. Profi szerződést kaptam a Volán SC-nél. Azt tudni kell, hogy nekem előtte semmilyen profi karrierem nem volt. Rakodómunkásként dolgoztam másfél-két évig, egy ifán ültem és 50 kilós hordókat dobáltam föl naponta. Ez nagyon jó volt arra, hogy nekem nem a gyúróterembe kellett járnom, hogy megerősödjek, hanem itt szereztem meg azt a fizikális erőt, amit kellett. Tehát a profi karrierem kezdete egyáltalán nem volt olyan egyenes, mint ahogy azt gondolják, nagyon is rögös volt, de én mindig hittem magamban és tudtam, hogy mit akarok! Ha kimentem egy mérkőzésre és rúgtam három gólt, akkor négyet akartam rúgni.. ha négyet, akkor ötöt!  Mindig a legjobb akartam lenni.. Mindig azt mondtam, ami a hitvallásom, hogy azért, mert a Duna Cipőben alacsonyabb szinten játszom, az nem azt jelenti, hogy belőlem nem lehet labdarúgó. Ha mindent megteszek azért, hogy én legyek a legjobb a futballpályán, akkor előbb-utóbb ezt észreveszi valaki. Így kerülhettem a Volánhoz, ahonnan NBII-ből fölkerültünk NBI-be, majd ahonnan elkerültem a szintén NBI-es Győrbe.

            

Ezután Belgiumban folytattam, ahol 6 évig futballoztam a belga első osztályban. Elsőként a  Waregem csapatához kerültem, ahonnan egy év után az Anderlecht el akart vinni. 60millió belga frankot fizettek volna értem, amivel abban az időben a legdrágább magyar játékosnak számítottam volna. A Waregen válasza az volt, hogy még százért sem adnak el, hiszen falusi kis csapatként nagy értéknek számítottam náluk. Negyedik helyen végeztünk és az UEFA Kupában indultunk, ami addig a klub történetében még soha nem fordult elő.. Innen Ekerenbe kerültem, ahol megnyertük a belga kupát 1997-ben. Ekeren után végül az Anderlechtben játszottam, ahol Ladinszky Attila után én voltam a második magyar játékos. Sok meccset nem játszottam, de akkor is nagy élmény volt ott lenni fél évig. Az Eendracht Aalst után jöttem haza Újpestre. Voltam még Dunakeszin, utána megint Újpesten, de az akkori vezetők úgy gondolták, hogy 34 évesen már vén vagyok és nincs rám szükség. Úgy,hogy abban a bajnokságban Újpesten középhátvédként 15 gólt rúgtam. Zalaegerszeg elvitt és a Zalaegerszeggel 2002-ben bajnok lettem. Gellei Imre visszahívott a válogatottba, ahol ezután még kilencszer szerepeltem. Tehát ennyire „jó szemű” emberek voltak itt Újpesten annak idején, akik elzavartak. Mivel a szívem mindig ide húzott vissza, Zalaegerszeg után még visszakerültem Újpestre Mezei Gyuri bácsihoz.



Ha az eszemmel gondolkodtam volna, akkor nem jövök el Zalaegerszegről, mert ott nagyon jól éreztem magam… de Gyuri bácsi hívott, így visszajöttem. Itt Újpesten aztán abba is hagyatták velem a futballt. Volt egy nézeteltérésem Dr.Mezei Györggyel és onnantól kezdve az utolsó Újpest-Ferencváros 1:1-es mérkőzés után már nem is futballoztam tovább. Edzőként dolgoztam tovább az NBII-es REAC-nál, ahova Kutasi Róbert hívott. Rögtön az első évben fölkerültünk NBI-be. Robi annó azt mondta, hogy én vagyok az egyedüli és az első Magyarországon, aki kezdő edzőként egy csapatot feljuttatott, majd bent is tartott az első osztályban. Nem tudom, hogy a helyzet azóta változott-e... 27 hónap után elkerültem Felcsútra, ahol szintén egyedüli voltam Magyarországon, csak itt már abban, hogy  -az NBII-es csapattal decemberben az első helyen állva-  kirúgtak. Az oka : Molnár Csaba volt az elnökünk, de mivel új elnökválasztás volt és miniszterelnök úr lett az új elnök, így én már túl ambiciózusnak tűntem. Mivel én mindig nyerni akarok és nekik erre nem volt szükségük, így megköszönték a munkámat, az első helyről pedig kirúgtak. Ez is ritkaság Magyarországon, de ezt is sikerült átélnem. Pápára kerültem, de nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, majd ezután a REAC utánpótlásához kerültem, ahol az U19 korosztállyal megnyertük a KÖZÉP/A bajnokságot, csak az osztályozón a Haladás ellen elbuktunk. A REAC-ban dolgoztam még fiatalabb játékosokkal is, majd Csomádra kerültem, jelenleg pedig  Vecsésen a felnőtt csapatnál, valamint a Lőrinc Unitednél dolgozom, a napokban pedig létrejött az Urbán Flórián Football."
Az Urbán Flórián Football létrejöttéről és a további gondolatokról a cikk 2. részében hamarosan olvashatnak!
Egészen rövid idő telt el az Urbán Flórián Football megalakulása óta, a néhány hét leforgása alatt mégis sikereket tud felmutatni a stáb és a csapat. Miután sikeresen szerepelt legidősebb korosztályunk az U17 bajnokságban és az alapszakaszt a tabella 3.helyén zártuk, a felsőházi rájátszásba jutottunk, ahol a bajnokságot III. helyen sikerült zárni. Ezt követően április közepén részt vettünk az UTE VI. Nemzetközi Labdarúgó Utánpótlás Tornáján. A két napos rendezvényen győzelmet arattunk az UTE korosztályos csapata felett, valamint gólzáporos mérkőzéseken megnyertük az olasz ASD Forza E Coraggio és a szlovák FA Kapi elleni összecsapásokat is. A torna végeredménye az Urbán Flórián Football és az UTE első helyen lévő holtversenyét hozta, melyen végül jobb gólaránnyal az UTE csapata lett az első. A rangos nemzetközi tornán az Urbán Flórián Football ezüstérmet szerzett.



A sikeres széria ezzel nem állt meg, ugyanis május 2-án Mezőcsátra látogattunk a tragikusan fiatalon elhunyt Koczka Zsolt labdarúgó emlékére rendezett tornára. A nap végén bronzérem került játékosaink nyakába, amivel ismét beigazolódott munkánk eredményessége. Korosztályainkat tovább bővítve 2014. nyarától léterhoztuk U19-21-es korosztályunkat és megfiatalítva újjászerveztük felnőtt csapatunkat.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre