TORNÁINK

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Wind of change! - Lajkó Ferenc vezetőedző értékelése

   

"-A szezonzáró tornánkról ismét jó eredményekkel és élményekkel térhettünk haza. Első napon, szombaton az U11-es korosztályból sajnos nem lehetett velünk Gombás Levente, mert el kellett utaznia, így nem lehetett részese ennek a "csodának". Nagy örömömre a kisebb korosztály játékában ismét viszontláthattam azt a pályán, melyet egész évben "tanítottam" a gyerekeknek. Sok izgalmas technikai bravúr, okos és ravasz megoldás jellemezte játékukat. Kapusunk, Tóth Marci a negyedik mérkőzésen, az utolsó percben szabadrúgásból szerzett góllal mentette meg a csapatot. Csillag Balázs kétszer csinált meg egy olyan trükköt, melyet még a VB-n sem lehet látni. Megkérdezte tőlem a játékvezető: ... " Ezt így akarta??! " :)))))) ...mondtam neki, hogy: Igen. - és elmosolyodtam. Ezt a sors 4 szerzett góllal és a torna legjobb játékosa címmel hálálta meg neki. Volt olyan mérkőzés, ahol a gyerekek.... MINDENKI, ..... legalább egyet passzolt Rabona-ban / ahogy Di Maria szokott / . Élményszámba ment az is, mikor Krassóy Nándi áttolta köténybe az ellenfél lába között  /futsal elem/ a labdát. Ez azért fontos, mert ez a nagypályás labdarúgás alapja, ahogyan ezt láthatjuk a brazil válogatottnál is. Azért tartom fontosnak kiemelni a brazilok játékát, mert hasonló technikákat, jogabonito elemeket adok át én is a gyerekeimnek. Ezek a gyerekek sokra vihetik még :))))
Vasárnap U13-as korosztályunk szerepelt a tornán. Ebben a csapatban is sok remek teljesítményt tapasztaltam. Kindlik Ádám, Brázovics Dominik, Hatos Erik és Tóth Ákos játékában figyeltem meg leginkább azokat az elemeket, amelyek számomra fontosak. A csapat legjobb játékosa Hatos Erik lett, melyet a sok futással és a játékhoz való hozzáállásával, alázatával érdemelt ki...... szeretném, ha mindig így játszana /megelőlegezett bizalom/ ! Négyük közül bárki megérdemelhette volna.
Gratulálok mindkét csapatomnak!! Folytatás nagypályán ...
Köszönöm a szülők hozzáállását, támogatását, mert ehhez nagyon sok türelemre, megértésre és egy másfajta látásmódra van szükség. Ezek a gyerekek mások lesznek ... Wind of change :))))))))))))) !!!!"

TÓTH ATTILA VEZETŐEDZŐ ÉRTÉKELÉSE AZ UTOLSÓ, CSEPELI BOZSIK TORNÁT KÖVETŐEN

   

"-Köszönettel kell kezdenem a Szülők és a Gyerekek felé. Becsülettel végigedzették a szezont. Terveinket megvalósítottuk. Az 5-6. tornára akartuk elérni a legjobb tudásunk bemutatását meccs helyzetben. Az 5-en leiskoláztuk ellenfeleinket. Az utolsó torna ha nem is sikerült túl jól, megmutatta, hogy lehet építkezni a tudásunkra. A csoportunkban kiemelkedően alkalmaztuk a lestaktikát. Szabályos gólt, helyzetet alig tudtak kialakítani ellenfeleink kapunk előtt. Képzettebb csapatok is megtapasztalhatták, hogy Peti és R. Ákos gyorsaságát kihasználva, mindig tudtunk gólhelyzetet kialakítani. Állandó veszélyt jelentettek ellentámadásaink. Legnagyobb pozitívum, hogy megtanultak győzni a gyerekek. Megtanulták a különbséget edzés és mérkőzés között. Nyomás alatt tudták tartani ellenfeleiket, kivívták a csapatok elismerését. Mindig sportszerű, szimpatikus képet festettünk magunkról. Úgy gondolom a KSK és a LIMES Szabadidős SE hírnevét is öregbítettük. Köszönöm a Vezetőségnek, hogy lehetővé tették a gyerekek versenyeztetését.
Ui.: Július 8-9-10.: Kiskunmajsa, lábtenisz a strandon."

LAJKÓ FERENC CSAPATÁNAK IS BEFEJEZŐDÖTT A BOZSIK TORNA SOROZAT

   

"-Az első mérkőzést a Soroksár csapatával "játszottuk" :::))) .... szó szerint. A második mérkőzést a Goldball csapatával... "meccseltük" ... igen ez egy igazi, ízig- vérig kőkemény, fantasztikus mérkőzés volt. 3A 3. mérkőzést az angyalföldiekkel követtük el. A 4. mérkőzést a REAC ... "kosarasaival" .. vívtuk ::))). Remek teljesítmények, játék jellemezte a napunkat. Egymás után négyszer játszottunk 30 fokban. Ami gólt kaptunk, mind egy pici figyelmetlenségből ... nem FEGYELMEZETLENSÉGBŐL ... !!!!! született. Szerencséjük volt az ellenfeleknek. Egy gólt kaptunk .. észmegoldásból, ez a Goldball ellen volt. Mindenkinek szívből gratulálok ::::))))) "

LAJKÓ FERENC VEZETŐEDZŐ ÉRTÉKELÉSE A VASÁRNAPI BOZSIK TORNA UTÁN

   

"-Vasárnap az U11-es csapatunk is befejezte a Bozsik Programot. Sokszor leírtam már, de megint megteszem. Büszkék lehetünk a gyerekeinkre.. nem csak erre a korosztályra!!!!!
Ma is ugyanaz történt, mint a nagyobbaknál: rúgtunk egy "lesgólt”.. is.Vagyis a lényege: A vasas csapatának rúgtuk.. megint a legerősebbeknek, mint múlt héten a Goldball.... az edző rögtön lecsapott rá. Kb. 1 lépésről van szó!!!!  Ezzel a góllal vezettünk volna... Azért irom le, mert a Vasas edzője odajött hozzám a III.ker meccsen és kérdezte:
"-Te miért nem állítod meg a játékot, amikor az ellenfél lesen van? Pedig az ellenfél edzője centire nézi ...."
"-Meg kell oldaniuk ezt a helyzetet is nálam"- mondtam neki.
Majd igazat adott nekem...... majd következett a Vasas elleni meccsünk :)))))
Akik kint voltak, látták honnan - hová érkeztek a gyerekek.... és még csak az 5%-nál sem tartunk!
Nagyon sok jó teljesítménynek voltunk szem és fültanúi.Rengeteg fantasztikus momentum, gólok, cselek stb.. Gombás Levi kapta az oklevelet. Olyan gólt rúgott ballal, mint az ágyú. A mai napon is kaptam két megerősítést arra, hogy a gyerekek zseniállisak!
1. A vasas edzője 5 percenként gratulált a gyerekek teljesítményéhez.
2. A végén a sorakozónál Kiss László ezt kérdezte: 'Gyerekek mondjátok meg, nyáron a szünetben hol lehet majd nagyokat focizni?????... Nekem egyből Brazília jutott eszembe a VB miatt is, de ugye nem mondtam ki. Egyszer csak hallom a választ: BRAZíLIÁBAN..... A mi csapatunkból Szász Lacika mondta. Mi ennek a lényege???? Csak annyi, hogy a gyerekek kezdenek egy hullámhosszra állni az edzőjükkel. Ezért is haladunk úgy, ahogy kell. Ez egy nagyon fontos dolog mind a két félnek. Mert ha ismerjük egymás gondolatait, felgyorsul az a folyamat, ami mindenkit repíthet a céljai felé. Köszönjük ezt a ragyogó napot nektek gyerekek. Mert a célom, célunk: megváltoztattni a szemléletet, a labdarúgásunk pozitív megítélése, példaképek .... sztárok kinevelése. Mert ezekre minden embernek, társadalomnak szüksége van.
"Higgy magadba, valósitsd meg az álmaid, legyél példakép"!

AZ U9 BÁNKA KRISTÓF FUTSAL-KSK 7:2-RE VERTE AZ UTE CSAPATÁT

   

A HÉTVÉGI BOZSIK TORNA DÍJAZOTTJA: OROSZ PÉTER

   

"-Három éve kezdtem el focizni. Fél évig egy másik csapatnál edzettem, 2 és fél éve jöttem a KSK-hoz, akkor még Lajkó Ferenc volt az edzőm. Hamar megszerettem ide járni, mind a csapattársaim, s mind az edzőm miatt. Fél éve kerültem Tóth Attila edzőhöz, akinél nagyon sokat fejlődtem. Attila bá nagyon sokat tanított/tanít nekünk. Úgy érzem, hogy edzésről-edzésre, meccsről-meccsre ügyesebbek vagyunk és ez az eredményeinken is látszik. Szerintem nagyon jók voltunk a meccsen ahhoz képest, hogy nagyobbak és durvábbak voltak az ellenfelek. Nagyon örülök, hogy én kaptam a csapat legjobb játékosa díjat, úgy érzem, sokat dolgoztam érte és megérte!"

LAJKÓ FERENC VEZETŐEDZŐ ÉRTÉKELÉSE A VASÁRNAPI BOZSIK TORNÁT KÖVETŐEN

   

"-...hogy milyen volt a vasárnap?...Esős, saras, nyomasztó?... Nem!!!!..... ez a nap fantasztikus volt!! Miért is?.. Mert a gyerekeink ilyenné varázsolták::))). Mivel???... Minden olyan játékelemmel, ami ahhoz kell, hogy zsenik legyenek. Amivel örömet okoztak mindenkinek, amivel ...majd... Példaképek lehetnek.
Az utolsó meccset a Goldballal játszottuk.... nagyon ügyes, jó képességű gyerekek.... de..... többet foglalkoznak azzal, ami a vesztük is lesz nemsokára... (Ez nem az ő hibájuk!!!) ... Azért irok kicsit róluk, mert megvertük őket ... de les miatt az ellenfél edzője nem adta meg a gólt::)))).
1. Mi fejre esünk: felállunk.
2. Les van: futunk tovább...nem panaszkodunk.
3.Ha  nem mi rúgunk szögletet, szabadrúgást stb...: nem reklamálunk... vagy fordítva.
4. A szabadrúgásokat gyorsan ,pontosan végeztük el.
5. Stb....
Az 1. ponthoz egy mai példa... Celta Vigo-Real Madrid... Ramos fejre esett a saját 16-osán. Reklamált, ahelyett, hogy felállt és futott volna az ellenfél után, gólt kaptunk. Elúszott a bajnokság számukra. Azért történt így, mert azt gondolta: neki-nekik mindent lehet, lefújnak. Ezt a felfogást láttam a mai meccsünkön... nem nálunk!!!
Az, hogy milyen a gyerekek összjátéka, milyen a csapatjáték csak az X. dolog a gyerekeknél.Sokkal fontosabb egyénileg FELKÉSZÍTENI, képezni, foglalkozni a gyerekekkel. A mi -az én gyerekeim ezen az úton haladnak! A Goldballon rendezett Bozsik Torna is nagyon tetszett, de ez azt felülmúlta bőven::)))
Gratulálok mindenkinek, remek dolgokat láthattunk......"

TÓTH ATTILA VEZETŐEDZŐ ÉRTÉKELÉSE A HÉTVÉGI BOZSIK TORNÁT KÖVETŐEN

   

"-Az már jó dolog, ha azon kell idegeskedni, hogy nem lett volna szabad kikapnunk a meccseinken. Először alakult úgy, hogy mind az öt ellenfelünkkel játszhatunk. A mai nap után a gyerekek elhiszik már, bármelyik csapat ellen van esélyük nyerni. A nyert meccseinket nagyon simán, szép játékkal hoztuk. Az  erősebb ellenfeleink ellen a helyzetkihasználásunkon kell javítanunk. Dicséretet érdemel MINDENKI, rengeteg jó dolgot láttam. Orosz Peti lett kiemelve, veszélyes támadójátékáért."
Az esemény fotói a Galériában megtalálhatóak, Orosz Péterrel készült interjúnk hamarosan olvasható!

KOVÁCS MÁTÉ:"-BÍZOM BENNE, HOGY EGYRE JOBBAK LESZÜNK!"

   

"-Kovács Máté vagyok, U11 korosztályos játékos. 2013. szeptembere óta focizom az egyesületnél. Az április 26-i Bozsik Tornán különdíjat kaptam, melyet elismerésként és biztatásként fogadtam. Ahogy az edzőm, Lajkó Feri bácsi is megjegyezte, az első meccsen gyengébb volt a játékom, ráadásul a nagy akarás miatt az egyik védekezésem is balul sült el. Idővel felvettem az ütemet, s mindent a legjobb tudásom szerint próbáltam csinálni, ahogyan azt az edzéseken gyakoroltuk. Úgy érzem, hogy az elmúlt hónapokban sokat fejlődtem, új cseleket, figurákat sajátítottam el. Persze bőven van még mit tanulnom. A tornákon még nagyon izgulok, de remélem , hogy idővel ezt is egyre jobban tudom majd kezelni .  Az edzéseken és a csapattársaimmal nagyon jól érzem magam. Örülök, hogy ilyen jó edzőm van, sokat tanulunk tőle. Bízom benne, hogy egyre jobbak leszünk és a közeljövőben több nyert meccset fogunk játszani."

LAJKÓ FERENC:" KOCKÁZTASS MINDENT!"

   

"-Szombaton a Bozsik Tornán a múlt hétvégéhez képest már jó volt a létszám. Ez meg is látszott a játékunk minőségén. Mind a három mérkőzésen remekül játszottunk. Sajnos az elején Alex megsérült, így megint kevesebben lettünk. Abban sérült meg, amit elkerülhetett volna azzal, ha az ellenkezőjét teszi annak, amit ott ... HANGOSAN... kiabáltam FELÉ... és nem neki. Ezt azért fontos megjegyeznem, mert minden edzésen 1000x gyakoroljuk, elmondom, megállítom a játékot emiatt. Ez tulajdonképpen egy taktikai elem a gyerekeknek, melyet minden gyereknek ismernie kell!!!! Ez is azok közé a pontok, rafinériák, taktikai elemek közé tartozik, ami nagyon fontos a célba éréshez.
Sok jó teljesítményel szembesültem:
1. T.Ákos: Az utolsó mérkőzésen úgy harcolt, mint még soha, de ehhez az kellett, hogy az előző mérkőzésen orrba vágják ::)))).. Viszont azon a meccsen kiosztott egy nem gyenge ..alagutat ::)))
2. K.Máté: Első gyengébb meccse után ő kapta a különdíjat:)
3. B.Levente: A legjobb teljesítményt nyújtotta, megérdemelte a 10-es mezt::)) Bombagólt rúgott ismét. Neki a szélek a legmegfelelőbb játéktér.
4. T.Marci: Nagyon szeretem ahogy játszik, ahogy véd, ahogy irányít, most is sok jót tett a csapatnak.
5. Cs.Balázs: Esernyő oxival.... ahogy szegény Pepét húzták be a Sevilla meccsen... stb::)))
6. K.Zsolt: Remek játékos lesz. Jól játszott, hajtott, csúszott, mászott, nagyon tetszett:)))
7. L.Dominik: Fiatalabb kora ellenére nagyon jól beilleszkedett a nagyobbak közé, volt egy nagyon jó lövése.
8. Cs.Olivér: Sok remek dolog van benne csak, rá kell ijesztenem::))) Nagyon ügyes játékos lesz belőle...
Mi játszottunk, ők nyertek. Ők nyertek .., de mi leszünk a győztesek, ezt mindenki higgye el nekem! Én ezért mindent megmozgatok....Kockáztass mindent!! ..folyt,köv::)))))"

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre