RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA

LIMES SE RG SZAKOSZTÁLY

A Talentum Tehetséggondozó Központ – Sportcenter azzal a céllal jött létre, hogy a IV. kerületi lakosoknak egy kulturált, modern sportolási lehetőséget nyújtson.
Ünnepélyes megnyitónkra 2012. október 18-án került sor, IV. kerület polgármestere, Wintermantel Zsolt nyitotta meg létesítményünket.

 

Az RG szakosztály 2001. évben alakult.
Szakosztályunk Budapesten két helyszínen tart tanfolyamokat és edzéseket:
a IV. kerületben  a Talentum Tehetséggondozó Központban
és a XVIII. kerületben, a Piros Iskolában (1184 Bp. Üllői út 380-382.).



A tanfolyamos csoportjainkba folyamatosan be lehet kapcsolódni.

A versenyzőink három különböző szinten:
A, B és C kategóriában versenyeznek.
Versenyzőink létszáma 40 fő.
Hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt részt veszünk, részt vettünk az elmúlt években.

Legeredményesebb versenyzőink:

Soós Viktória (1990) felnőtt válogatott, EB 7. helyezett, országos bajnok

Maros-Szabó Réka (2002) országos bajnoki 2. helyezett, Osijek nk. verseny 1.

Csaba Luca (2004)

Ideális életkort az RG elkezdéséhez meghatározni nagyon nehéz! Vannak olyan kislányok, akik 3 évesen szívesen, nagy kedvvel, kitartással járnak “tornázni”…. azonban találkozunk olyan 5-6 éves tanítvány-jelöltekkel, akiket csak az anyukájuk, vagy apukájuk kérésére jön be a tornaterembe, lehet, hogy sírva. Kérem, ne erőltessék a kezdést, a gyerekek különbözőképpen fejlődnek, más és más dolgok érdeklik őket. A sportolást, a versenysportot természetesen “időben” kell elkezdeni, de nagyobb kárt okozhatnak a szülők a túlzott erőltetéssel, mint amennyi hasznot hozna a túl korai kezdés.

 Edzőink:

  Juni Emese, balettmester

Soós Viktória, utánpótlás szakágvezető

Maros Réka, szakedző, szakosztályvezető

Telefonszám: +36 30 611-5992 
e-mail: limes@t-online.hu , talentum.tehetseg@gmail.com

Létesítményünk 4 db öltözővel,szaunával,2 zuhanyzóval és mosdókkal szolgálja a kultúrált sportolást. A vengégek részére női-, férfi és mozgássérült wc áll rendelkezésre.


 

Sportolás közben lehetőség van felfrissülésre,valamint pihenésre vágyó látogatóinkat is szeretettel várjuk büfénkben.

1047.Budapest  Fóti út 56.

 

 

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!