FALLABDA

FALLABDA


Két percben megismerkedhetünk a világ létező leghatékonyabb fogyókúrájával: 
a squash, vagyis a fallabda, leginkább úgy írható le, mint a tenisz gyorsított változata, ahol olyan sebességben pörögnek az események a meccseken, hogy még a labdát is szó szerint be kell melegíteni hozzá.
Squash-ban 1930 óta profi világbajnokot is hirdetnek, de a játék bázisát a hobbisportolók jelentik. A tévében biztosan keveseknek tetszik meg, mert nehéz élvezetesen közvetíteni, de a mozgás örömében kikapcsolódást keresőket kivétel nélkül meghódítja ez a sportág.


A squashpálya 9,7x6,4 méteres, a játék lényege pedig igen egyszerű:a szemben levő falnak kell nekiütni a labdát a kezünkben tartott ütővel, ha lehet, akkor úgy, hogy a visszapattanóval ne tudja ugyanezt szabályosan megtenni az ellenfél. A squash ügyességi játék, két hasonló játéktudású ellenfél minden szinten élvezetes csatákat vívhat egymás ellen, így nem csoda, hogy egyre népszerűbb. A Forbes 2003-ban a világ legegészségesebb sportjának választotta, hiszen egyszerre dolgoztatja meg a lábakat és a felsőtestet, amellett pedig a bevezetőben említett rapid súlycsökkenés miatt játsszák sokan.

Limes SE terme:1047 Budapest, Fóti út 56.

Telefonszám: +36 30 317-7300

e-mail: limes@t-online.hu ,  talentum.tehetseg@gmail.com

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!